Álomra hajtom fejem ❀ /18. vers

   Ma jutott eszembe, hogy két hónapos a blogom! Ami azért semmiség egy több éves oldal mellett, mégis ez az első blogom, ami már ilyen "hosszú" ideje megvan, szóval boldog vagyok! És köszönöm nektek, hogy támogattatok. Két hónap alatt 13 feliratkozóm lett, aminek nagyon örülök. Szeretném, ha az oldalam még jó sokáig megmaradna, és ti is velem maradnátok. De hogy ne legyen egy felesleges bejegyzés azért, hogy megköszönjem, közzéteszem egy újabb versemet. Ha tetszett nektek, valamilyen módon jelezzetek.

Álomra hajtom fejem

Kietlen jövő, száz esztendő,

Búval telesírt kék zsebkendő.

Meszes fák, kik égig értek,

Haljatok meg, mindig éltek.

Elhányódott ár jövővel,

Nincs ruha több halt szövővel.

Nem emlékszem, utoljára,

Tán füzért tett szénhajára.

 S vízre ereszti bárkáját,

Hol elkölti végvacsoráját.

Lehagyván halált ❀ /17. vers

Lehagyván halált

A som meszes, elposhadt.

Kietlen, puszta fa: lelohadt.

Kedélyem örök halott,

Elhagy tán,

Vagyok én örök már,

Még talán.

Álom ❀ /16. vers

Álom

Dagályos árral köszöntött magány.

Mindig könnyes a szemem,

Te vagy az, ki júniusból

Lettél örök decemberem.

Halálos ínség, iramban fölkelsz.

Mondod nékem imád,

S ki dacolsz, jég, fülledtséggel,

A tél úgy is imád.

Nem marad évszak fullasztó délben.

Az évszak akkor is jeges,

Vagyok néked örök,

Az élet élve úgysem teljes.

Becsukom szemem, könny kicsordul.

Magyarázz nekem okot, lehelettel,

Fagyos fülledtségben, meghalok,

Azt álmodtam, veled, de nem élettel.

Hiszek abban... ❀ /15. vers

Hiszek abban…

Hiszek Istenben,

Önnön Istenemben,

S büszke vagyok rá,

Mit ez által hittem.

Hiszek abban,

Hogy alább nem hagyok,

Mégis megvetem azt,

Aki igazán vagyok.

Hiszek abban,

Hogy mindig hinnem kell,

Hogy ne felejtsem el,

A Nap, ő felkel.

Hiszek abban,

Hogy az élet nem véges,

Hogy nem halsz el,

Mert elved téves.

Hiszek abban,

Hogy a magány barát,

Mert ő igaz,

Hidd minden szavát.

Hiszek abban,

Hogy a magány igaz,

Hogy néha velős,

És soha nem vigasz.

Hiszek abban,

Hogy magamnak támasz

Vagyok a támasz,

Az örök igaz válasz.

Hiszek abban,

Hogy az öröm nem vész,

Örökre nem vész,

Sem a józanész.

S hiszek abban,

Hogy egyszer igaz leszek,

Mikor este ágyamban,

A hitemben fekszek.

S tudom azt,

Hogy igazából hiszek,

Mert Istenem,

Igen, igazán csak benned hiszek.

Semmis ❀ /14. vers, rajz

Semmis

Lila foltos egész testem,

Hámló éjű nap szédelgem.

S kit érdekel „szenvedésem”,

Mit más nem érez, csak a szívem.

Fájdalom s világ semmis,

A szemlélő elhal, végleg el is.

S Föld és Halandóság semmis,

Az vagy te is, az vagy te is.

Önmagam reménye ❀ /13. vers

Tegnap olyannyira megcsapott az ihlet, hogy a házban papírral és tollal járkáltam, mert éppen nem lehettem gépközelben. Három verset is sikerült lekörmölnöm apró kis cetlikre (bár igaz, abból elég sok lett...) Most az elsőt olvashatjátok. Remélem tetszeni fog nektek. Ha igen, valamilyen formában jelezzetek.

Önmagam reménye

S elhagy a világ, ki benne él,

Senki meg ne mondja, hogy ki mit ér.

Ha ez a sors, ezt tenném én?

Ha senki nem törődik önnön személyével,

Mi lesz azzal, ki magának otthont bélel?

S ha nem törődik senki érző önelvével,

Mit tesz az, ki örökké csak reményt kémel?

Mert elhagyja őt a társ,

Aki volt ő talán, nem vitás,

S elhagyja ő is önnön világát,

Melyben csak reményét védte:

Önmagát.