Bizonytalanság? ❀ /26. vers

Bizonytalanság?

Írnék én örökké,

Érzelem, miért nem szűnsz?

Ha írok én örökké,

Akkor tán úgy eltűnsz?

Nincs más itt, csak üresség,

Markoló fekete, negédes sötétség.

Szívemnek zaja vagy, hallom még,

Milyen illó voltál rég.

Írnék én hát örökké,

Érzelem, miért nem szűnsz?

Ha írok én örökké,

Akkor tán úgy eltűnsz?

Bizonytalanság. Nincs más,

Ő az, aki vermet ás,

Milyen lennél, ha biztos lennél?

Hát örökké szeretnél.

Tudni? ❀ /25. vers

Tudni?

Bár tudnám, te mi vagy,

Gondolat, talán elme,

Létezel, vagy csak eszme vagy,

Szememnek szerelme?

S úgy lennék, ha tudnám,

Léteznék, úgy innám,

Milyen is vagy valóban,

Nemcsak a gondolatban.

Bár tudnám, te mi vagy,

Mit ír szíved papírra,

Elhajítod, fölszántod még,

És úgy válik valóra.

S úgy lennék én veled,

Elzargatnám zord teled,

Veled lennék örökre,

Dobban szívzörejedre

Én szívem, végső tollaim,

Leengednek vállaim,

Zuhanok a karmaidba,

De valóban – biztos karjaidba.

Szeretni? ❀ /24. vers

Szeretni?

Milyen is igazán szeretni?

Állni, csodákba veszni,

Hallani: milyen színű a madár,

Érezni: mikor csak rád vár.

Olyan érzés, mint repülni,

S a valóságban zuhanni,

Madárként dalolni,

Szerelmeket vallani.

Milyen is igazán ölelni?

Madár vagyok, s úgy repülni,

Tollaim a kék egekben,

Lezuhannak délidőben.

Milyen is igazán érezni?

A földre hullt tollat markolni,

Két kezét szorongatni,

Lelkét megtisztogatni.