Jövő képe ❀ /5. vers

Sziasztok! 

   A következő versemmel indult minden. Ezt még decemberben írtam, és innentől kezdve kezdtem el újból verseket írni. De mivel ez egy ilyen kezdés volt, és nagyon ki akart már belőlem jönni, eléggé nyílt a témája, és könnyen megérhető. Ennek is búskomor a témája, mint a többinek, szóval biztosan észreveszitek a hasonlóságot. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást kívánok!

Jövő képe

Az életem az én jelenem,

S talán az egyetlen kegyelem,

A jövőbeli életem.

Mert mondd, mi értelme e zord világnak,

Ha nem ad teret a világomnak,

Melyben csak én adok erőt magányomnak?

Csak adj teret, ó, kegyelem,

Hagyd, hogy legyen életem,

Ahol talán túlélhetem.

Hints csókot orcámra, bánatomra,

Egyedül ne hagyj késő órára,

Ne bízz a kegyetlen sors szavára.

Csak hagyj teret, ó, kegyelem,

Hogy az élet-kenyerem

Végre magam keressem.

Hol döntésnek a súlya,

Gyér magánynak bája,

A bukásomat várja.

Mert mondd, mi értelme a jelennek,

Ha a jövő képében nem élhetek,

Ahol talán végre, egyszer boldog lehetek.