Ez most mélyről jött.
Pohár
Elmúlhatnék
egyedül,
Ha
egyáltalán akarom,
Elmúlhatnék
Teveled,
Törölköző
szárazon.
Fel
is szállnék magasra,
Ha
szeretném s akarom,
El
is felejthetnélek,
Nem
teszem meg, bevallom.
S
összetörnék szilánkra,
Amorf
üvegpohárként,
Felszedegetném
magam,
Elmúlt
identitásként.
S
csókot nyomnék ajkamra,
Ha
már nem teszed meg te,
Nem
szedsz fel pohárként már,
Nem
ragasztasz már össze.
Nem
sétáltatsz sugárként
Csüngve,
áldva Nap keblén,
Nem
mormogsz már estmesét
Gyermek
énemnek estén.
Leszek
hát én madárdal,
Bezengvén
őszi eged,
Elköltözöm
a Holdra,
Táviratként
Teveled.
Amikor
már nem lesz fent
Egy
csillag sem az égen,
Akkor
is ott vagyok én,
Az
ég-tengerfenéken.
S
mikor már nem szól semmi,
Önmagam
vagyok tanár,
Akkor
leszek igazi tán,
Összeragasztott
pohár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése