Képzeljétek, idén kezdtem a gimit. Emlékszem tavaly ilyenkor még azon agyaltam, vajon hol is akarok majd továbbtanulni. Felmerült bennem az is, hogy művészeti iskolába járjak, de végül is nem bántam meg, hogy egy egyszerű gimnáziumot jelöltem meg, ott is a magyar tagozatot. És már imádom! Még heti öt magyar is kevés. Egyáltalán nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem.
A bánat néha jó barát. Főleg ha versírásról van szó.
Fáradt
lelkem az álmot elűzi,
Összeroppan
testem a magány alatt,
S
míg szeretek, de más nem,
Elűzöm
a züllött nyarat.
Kábán
és álmosan,
Testem
üde, pedig fáradt lelkem,
S
hogy aludjak így,
Boldogtalan,
Ha egyszer szeretni mertem.
S
most csak itt alszom
Csupaszon,
lerángatták hát
Rólam
a reménység ruháját,
És
már nem is alszom, csak ébren
Hallgatom
ütemtelen szívem,
Az
éjjelen,
Nyomon-lépten.
Ki kezdi most a középsulit? Ti nem izgultatok? Na és hogy telt az első hét?
Drága Jane!
VálaszTörlésNagyon szép lett ez a vers, teljesen át jött az üzenete! Gratulálok a blogodhoz, ami mellesleg gyönyörű és a még gyönyörűbb verseidhez! Csak így tovább! :)
Ölel,
Dorothy L.
Kedves Dorothy!
TörlésKöszönöm szépen, nagyon jól esik, hogy írtál. Főleg hogy te, mert szerintem te egy csodálatos író vagy, és nagyon szeretem a verseidet. Szóval köszönöm!
Szeretettel,
Jane Doe