Ez egy szorgalmi iskolai feladat volt irodalom órára, amiben meg lehetett alkotni a saját testamentumunkat. Én egy kicsit próbáltam kreatív lenni, és versbe foglaltam.
Testamentum
Ha én egyszer meghalok,
Nem lesz többé semmisem,
Nem ölel már magához
A csönd és a félelem.
Nem lesz többé magányom
Untalan unt ábrándom,
De nem dalol már madár sem
A narancsfa ágakon.
Ha én egyszer elmúlok,
Tiétek lesz az álmom,
Nem lesz többé, aki féljen,
Hogy hová lett világom.
Elhervadt hát velem is,
A lelkem, s a narancsfám,
Madár nem üldögél már
Kertemnek virágágyán.
Hát tiétek a palettám,
Tiétek az ecsetem,
Fessétek meg lelketek,
Ha már fákon nem terem.
Hát tiétek a lelkem is,
Tiétek, mi nincs nektek,
Van elég kertemben is,
Ha nem elég, szedjetek.
Tiétek az életem,
Tiétek hát a lelkem,
Nektek adom álmom is,
Nektek adom emlékem,
Azt a régmúlt áprilist,
Mikor ugyanitt álltam,
Szívemben nem volt semmi,
Sem a lelkem, sem álmom.
Azt a tóparti napot,
Annak adom a végén,
Ki megérti lényegét,
S ott hordja majd a szívén.
Tiétek szerelmem is,
Elmúlt már vagy sosem volt?
Tán én sem éltem e világban,
Éltemből ködöt horgolt,
Az a vörösbegy, aki
Vágytam lenni örökkön,
De ő sem létezett sosem,
Mint senki más ezen Földön.
Ha szerettem egyszer is,
Ma már nem többé nem teszem,
Mily furcsa, mi tegnap volt,
Ma már el is feledtem.
Végül hát nem lesz tiétek
Az, miért kéne sírnom,
De azért még ültethettek
Leandert a síromon.
